Slow life és fenntarthatóság

Mi a slow life?

A slow life kifejezés egy mozgalmat takar, amely a rohanó világ jelenségeivel veszi fel a harcot. Kiáll a tudatos életvezetés mellett, amelynek köszönhetően a pillanatokat és az eseményeket nem túléli, hanem megéli és átéli az ember. Ennélfogva a slow life egy olyan életritmust jelent, ami segít élvezni az életet és így minőséggel megtölteni a mindennapokat.

Minden olyan túlhajszolt, futószalagszerű, gyors (fast) ellen fellép, ami az életet a rohanás, a túltermelés és a túlfogyasztás felé tereli. A nevét is innen kapta, hiszen azzal szemben nyújt alternatívát, ami tömeges és gyors, mint amilyen például a fast fashion vagy a fast food.

A mozgalom eredete is az utóbbihoz kapcsolódik. A római Spanyol lépcső lábánál 1986-ban egy gyorséttermet terveztek nyitni, ami ellen Carlo Petrini író, újságíró mozgalmat hozott létre. A cél lényegében a helyi, olasz ételek és éttermek melletti kiállás volt, de mélyebb rétegeiben már ekkor magában hordozta azt, amivé kinőtte magát.

Mára a gasztronómia mellett kiterjedt ugyanis az élet számos más területére: így beszélhetünk többek között slow travelről (utazás), slow workről (munka), slow parenting (gyereknevelés) és slow fashionről (divat) is – ami közös bennük, hogy a kulturális és az emberi értékek megőrzését tűzték ki célul.

A slow life tehát nem lemondást vagy a kényelem feladását jelenti. Csupán arról szól, hogy vegyük észre a sokszínűséget, figyeljünk oda egymásra, keressük a minőséget mindenben, és tudatosan figyeljünk oda arra, hogy az állandó rohanás helyett megéljük a pillanatokat, s így magát az életet.

Hogyan kapcsolódik mindez a fenntarthatósághoz?

A slow life a minőség és az értékek melletti elköteleződés mozgalma. Értékként tekint a természetre és az erőforrásokra is, így a fenntarthatóság is szorosan kapcsolódik hozzá: elvégre nem jelent mást, mint hulladékból új értéket teremteni.

A fenntarthatóság jó ideje a közbeszéd tárgya, egyre inkább része a nyilvános kommunikációnak a természeti erőforrások megóvásáról szóló diskurzus.
A slow life mozgalom az ehhez szükség szemléletváltáshoz járul hozzá, segíti a megfelelő gondolkodásmód kialakítását. Például azzal az elvvel, hogy a szinte elkerülhetetlenül felhalmozódó szemetet próbáljuk meg felhasználni, újrahasznosítani, ha erre van lehetőség.

Slow fashion

A divatipar az ENSZ adatai szerint a világ szennyvíz szennyezésének 20%-áért felelős a hihetetlen mennyiségű víz- és kemikália használat miatt. Azzal az elképesztő túltermeléssel, amivel működnek ezek a ruhaipari cégek, tonnaszámra gyártják a hulladékot is.

A slow life egyik egyre feltörekvő szegmense a slow fashion, amely a textilipar környezetszennyező hatását szeretné csökkenteni azzal, hogy fenntarthatóbb alternatívát mutat a fast fashionnel szemben. Az igényes öltözködés nem kell, hogy egyet jelentsen a Föld erőforrásainak kimerítésével és a környezet szennyezésével.

A slow life és így a slow fashion magában hordozza a felismerést, hogy amire valakinek már nincs szüksége, amire szemétként tekint, az még másnak igazi kincs lehet. Így az olyan ruhadaraboknak, amelyekre többé nincs szükségünk, nem kell a szemetesben végezniük. Egy kifogástalan állapotú, csak épp kinőtt vagy megunt ruha a család vagy a baráti kör egy másik tagjának több, mint tökéletes lehet. Ahogyan mi is lecsaphatunk használt ruhákra, például a MITU üzeletekben.

A szemlélet egy következő szintje még ennél is fenntarthatóbban gondolkozik: a ruhákon esett sérülésekre kihívásként tekint, amelyekre van más megoldás azon kívül, hogy a szemétbe dobjuk őket.

Hogyan kapcsolódik a slow life az öltözködéshez?

Természetesen úgy, hogy a fast fashion üzletek helyett például használt ruhákat vásárolsz. Igazi izgalmas vadászat egy-egy ruhadarab beszerzése. A ruhákat sokkal, de sokkal olcsóbban szerzed be, emellett igazán márkás, különleges darabokat is kifoghatsz. A ruhák közül úgy is szemezgethetsz, hogy átalakítandó, felújítható darabokat választasz, vagy épp textilárut veszel a használtruha üzletben, melyből rengeteg mindent varrhatsz. Persze nem csak így működik a rendszer. Magával a használtruha vásárlással globálisan kapcsolódsz be egy olyan körforgásba, melyet mikroszinten, saját környezetedben is kiépíthetsz. Egy-egy darabot elcseréltek, továbbadtok, hogy aztán a ruha új életre keljen. Sokan gyerekruhák esetében, mivel a gyerekek gyorsan növik ki a ruhákat, berendezkedtek erre, családban, baráti körben. Innen már csak egy lépés felnőttként is kialakítani olyan helyzeteket, ahol a ruhák körforgását biztosítjátok.

Hogyan tartsd karban a használt ruhákat?

Ha már elindultál vagy elindulnál ezen az úton, csak néhány gyakorlati tanács kellene, akkor a következő tippek nagyon jól jönnek majd neked!

A ruhák tisztítása: hibák, foltok és ruhatípusok

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy amikor használt ruhák között csemegéznek, akkor könnyen lemondanak egy-egy szinte teljesen tökéletes darabról, néhány kisebb hiba miatt. Pedig nem kellene. A slow-life gondolkodás központi eleme, hogy úgy nézünk egy-egy tárgyat, eszközt, és például ruhát is, hogy hogyan tudnánk felhasználni, újraalkotni. Nem arra kell koncentrálni, mint egy új termék esetén, hogy nehogy véletlenül hibás, sérült áruért fizessünk, mert rossz üzletet kötünk.

Nem, ide másfajta szemlélettel kell jönni: mérlegelni kell, hogy azt a ruhadarabot hogyan tudnánk kimaxolni, és hogy úgy megéri-e nekünk? Ha van egy hiányzó gombja, akkor nagy eséllyel egyébként a ruha belső részébe varrva meg fogod találni a pótgombot. De ha nem, akkor gondold át, a szabás, a stílus, az eredeti ár, melynek töredékéért akár nagyon márkás és minőségi ruhát foghatsz ki, megéri-e neked, hogy megvedd azt a ruhadarabot úgy, hogy lecseréled a gombjait?

https://marieclaire.hu/eletmod/2021/04/23/folt-hazilag-tisztitas-fufolt-zsirfolt/

Kisebb szakadások és hibák

A kisebb lyukakat, szakadásokat, esetleg hiányzó gombokat könnyen lehet pótolni. Ha apróbb hibája van a ruhának, akkor gondolj bele, milyen kár lenne ilyen apróság miatt lemondani róla. Érdemes megvarrni, megfoltozni, megkeresni a pótgombot, vagy lecserélni a gombokat. Sőt, ha ruhát szűkíteni kell, vagy kisebb átalakítások kellenek ahhoz, hogy tökéletesen álljon rajtad, akkor még varrónőhöz is érdemes elvinned. Hiszen egy jó minőségű, stílusos, jó anyagból készült ruha esetében még ez az áldozat is megéri. A használt ruhák között nagyon könnyű egyedi, stílusos darabokat mazsolázni, főleg, ha még egy kisebb átalakításra is nyitott vagy.

Hogy jön ki a fűfolt?

A fűfolt könnyen felismerhető, viszont nagy eséllyel teljesen elriasztja a vásárlókat a ruhadarabtól. Így viszont annak, aki tudja, hogyan kell kitisztítani a fűfoltot, nagy szerencséje van, hiszen míg más kénytelen lemondani egy jó farmerről a folt miatt, addig ő lecsaphat rá. Persze nagy eséllyel a gyerekruhák között lesz jellemző ez a jelenség.

A lényeg a lényeg: ne hagyd ott a fűfoltos ruhát, egyszerűen csak ha hazavitted, áztasd be egy órára ecetbe, majd alaposan mosd ki. Ezzel a trükkel rengeteg ruhát menthetsz meg. Látod, néhány házitrükk segít, hogy ne kelljen lemondani a fenntartható divatról.

Trükk a kávéfoltok ellen

A kávéfolton is hasonló trükk segít, mint a fűfolton: egy óra hosszára citromlevet és ecetet kell a foltra tenni, majd, ha hatott, akkor irány a mosógép.

Az ecet mellett a szódabikarbónával is megéri kísérletezni. 1 dl vízzel kell elkeverni 1-2 evőkanál szódabikarbónát, úgy, hogy egy krémszerű masszát kapj. Ezt kell rátenni kávéfoltra. Hagyd rajta 40-50 percig, majd dörzsöld át kicsit kézzel, végül mosd ki a ruhát.

Fontos egyébként, hogy ha nem foltos ruháról van szó, különleges szennyeződésről, akkor minél kímélőbb programmal érdemes mosni a ruhákat, hogy ne használódjanak el.

Hogyan szedd ki a paradicsomot a ruhából?

Ha épp használt ruhára vadászol, és szembejön egy nagyon tuti darab, melyen úgy tűnik azonban, hogy paradicsom foltot látsz, akkor se ess pánikba. A paradicsom és paradicsompüré, ketchup eltávolításának is megvan a maga trükkje. Az egyik az ecet, melyet 20-30 percig hagyj állni a ruhán kimosás előtt. A másik nagyon jó trükk a mosószóda vízzel történő felhígítása, fele-fele arányban. Ezt a masszát is legalább egy órán át érdemes rajta hagyni a folton. Ezután pedig dörzsölés, esetleg egy kis áztatás, majd mosás következik.

Vörösbor: így mentsd meg a használt ruhát

Ha csokoládé vagy vörösbor kerül a ruhára, akkor szintén többféle trükköt vethetsz be. Az egyik megoldás, hogy forrásban lévő vízzel fellazítod a foltot, mielőtt a mosógépbe rakod, persze közvetlenül mosás előtt kell alkalmazni ezt a trükköt. Mivel ma már nem mosnak a mosógépek nagyon magas hőfokon, mivel ez károsítja a ruhákat, ezért ezzel a trükkel rásegíthetsz a folt eltávolítására. Egyesek szénsavas ásványvizet is tehetsz foltra mosás előtt.

Egy másik megoldás lehet a vörösbor foltra, hogy összevegyítesz egy kis vizet ecettel és mosogatószerrel, vagy folyékony mosószerrel, és ezzel az eleggyel tisztítod ki a foltot, szivaccsal. Miután alaposan kidörzsölted a foltot, hagyd megszáradni, majd ezek után tedd be mosásba a ruhát.

A következő tipp: tegyél fogkrémet a foltra, és fogkefével vagy szivaccsal dörzsöld bele. kevés vizet tegyél hozzá, és alaposan öblítsd ki, végül egy mosást is elindíthatsz a gépben.

Zsírfolt eltávolítása

Zsírfolt esetében azt szokták tanácsolni, hogy növényi szappant tegyünk a foltra, hagyjuk rajta legalább 30 percen keresztül, majd pedig öblítsük le. Érdemes lehet ezt a tippet a forróvizes megoldással kombinálni, majd pedig kimosni az érintett ruhadarabot.  A másik megoldás melegvíz és mosószóda keveréke lehet, melyet szintén rajta kell hagyni a folton, legalább egy órára, majd jöhet a mosás.

Ezek a házi folteltávolító trükkök segítenek neked abban, hogy könnyebb legyen fenntartható, kreatív és trendi ruhatárat kialakítanod. Legyél mindig tudatos, engedd szabadon a fantáziádat, miközben a ruhák között válogatsz. Az apró hibák vagy foltok pedig egyáltalán ne tartsanak vissza.

Fenntartható öltözködés: gondold újra

A fenntartható öltözködéshez nem kell más, csak egy kis kreativitás. Hogyan válassz használt ruhát, hogyan használd a már meglévő ruháidat? Mutatjuk!

Szabd át, varrd át, készíts belőle saját ruhát

Ha találsz egy érdekes ruhadarabot, vagy épp egy tökéletesen egyszerűt, gondold végig, hogy mivel hordanád, hogyan kombinálnád, esetleg átszabnád, átalakítanád? Hiszen ez a jó a filléres használt ruhában: mint például nálunk a Bazár üzletek termékei, hogy kevés pénzből találhatsz olyan darabokat, melyeket felhasználhatsz egy új ruha részeként is akár. Nézzünk pár példát:

  • Férfiingből varrhatsz ingruhát: karcsúsítsd be a deréknál, persze ehhez nagy méretű ing kell, hiszen a hossza is számít. De akár toppot is készíthetsz belőle, vágd le az alját, karcsúsíts, hímezz, vagy varrj rá flittert, gyöngyöt.
  • Egy egyszerű, unalmas pólóra varrj más anyagból mintát, esetleg vágj ki egy darabot belőle, és csipkével pótold.
  • Találtál egy izgalmas mintájú, érdekes anyagú felsőt, amiért kár lenne? Vágd le a derekát, szegd be, és legyen belőle körsál.
  • Találtál egy tökéletes farmert, ami tökéletesen passzol hozzád, de a szára szabása nem tetszik? Vágd le, varrj belőle shortot.
  • Régi, kopott farmeringből menő farmerkötény? Naná!
  • Feldobnál egy régi felsőt? Varrj rá szegélyt és gallért egy másik anyagból
  • Batikolj! Csini, de unalmas ruhadarabot találtál fillérekért? A fenntarthatóság és a kreativitás kéz a kézben jár, ha divatról van szó! Próbálj ki új mintákat és színeket!
  • Minden egyszínű ruhadarabot újjá lehet teremteni egy kis hímzéssel, gombokkal vagy flitterekkel! Az utóbbi idők egyik legnagyobb trendje a vintage, ezért virágos anyagból készült gallér és szegély, esetleg egy kis horgolt csipke kiválóan feldobja a ruháidat!

Varrj magadnak kiegészítőket

Nem csak a ruhákat lehet újragondolni! Ha olcsón jutsz anyaghoz, textilhez, vagy izgalmas mintájú használt ruhadarabhoz, akkor már csak rajtad áll, hogy mit hozol ki a dologból! Egyszerű szabásmintájú hátizsákot vagy tornazsákot, esetleg kötényt, oldaltáskát varrhatsz belőle. Gombbal, csattal egészítheted ki, és persze ne feledkezz meg a kitűzőkről sem, már ha a 80-as évek stílusára vágysz!

A most olyan divatos ingruhákhoz és romantikus virágmintás nyári ruhákhoz egyszerűen készíthetsz övet egy másik anyagból, hozzá kendőt, és máris feldobtad a megjelenésed!

Díszpárna, ágytakaró

Használt ruhából, farmerből, használt ruhaboltban fellelhető lakástextilből is rengeteg mindent ki lehet hozni. Díszpárnahuzat, nem csak bohém lakásba! Díszpárnahuzat kötött pulóverből, skandináv stílusban fillérekért! Egy loft stílusú otthonba pedig a farmer párnahuzatok illenek! Bohó otthonba patchwork párnahuzat, vidám mintákkal. Míg a vintage stílus díszpárnái virágmintásak és csipkések.

Patchwork falvédőt is varrhatsz télre, előre megtervezett mintával, és persze a puha anyagok mire valók, ha nem ágytakarónak?

Tehát hogyan alakíthatsz ki fenntartható ruhatárat? Hogyan segít ebben a használt ruha? Úgy, hogy mindig nyitott szemmel jársz, amikor vásárolsz, esetleg csereberélsz. Minden darabban meglátod a lehetőséget az újjászületésre, és ki is használod azt! Emellett pedig tudatosan alakítod ki mind az otthonod, mind a ruhatáradat. Például néhány alapdarabhoz veszel, varrsz, átalakítasz kiegészítőket, hogy a lehető legegyedibb, legstílusosabb lehess, miközben a bolygónkat is kíméled!

https://piacesprofit.hu/tarsadalom/lassu-termek-boldog-elet/

https://sulilife.unilife.hu/mileszek/20210417-textilipar-kornyezetszennyezes-fenntarthato-divat-palyazat.html

https://blogozine.blog.hu/2019/08/09/mi_is_a_slow_life_mozgalom_es_miert_jo
https://www.turistamagazin.hu/hir/ezt-kell-tudnod-a-slow-living-mozgalomrol
https://slowliving.hu/

https://slowbudapest.com/a-nemzetkozi-slow-mozgalomrol/

https://f21.hu/vilag/slow-life/

https://vasarnap.com/piheno/a-slow-life-fenntarthato-helyi-es-termeszetkozeli